Apasági per

Apasági vélelmek, azaz kit kell a gyermek apjának tekinteni

Apai jogállást

a) házassági kötelék;

b) élettársak esetén emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás (a továbbiakban: reprodukciós eljárás);

c) apai elismerő nyilatkozat; vagy

d) bírósági határozat keletkeztet.

a) A gyermek apjának azt kell tekinteni, akivel az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állott. (A házasság érvénytelensége az apaság vélelmét nem érinti.) A vélelmezett fogamzási idő a gyermek születésének napjától visszafelé számított 182. és 300. nap között eltelt idő, mind a két határnap hozzászámításával. Bizonyítani lehet azonban, hogy a gyermek fogamzása a vélelmezett fogamzási idő előtt vagy után történt.
Ha a nő házasságának megszűnése után újból házasságot kötött, az újabb házasságának fennállása alatt született gyermeke apjának akkor is az újabb férjet kell tekinteni, ha a korábbi házasság megszűnése és a gyermek születése közt 300 nap nem telt el. Ha azonban ez a vélelem megdől, a gyermek apjának a korábbi férjet kell tekinteni.

b) Ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nem állott házassági kötelékben, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki az anyával - élettársi kapcsolatuk fennállása alatt -reprodukciós eljárásban vett részt és a származás a reprodukciós eljárás következménye.

c) Ha az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak egy része alatt nem állott házassági kötelékben, és apasági vélelmet keletkeztető reprodukciós eljárásban sem vett részt, vagy ha az apaság vélelme megdőlt, a gyermek apjának kell tekinteni azt a férfit, aki a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak ismerte el.

A teljes hatályú elismerő nyilatkozat az apaságot egymagában megállapítja.
Az a férfi, akitől a gyermek származik, a fogamzási idő kezdetétől fogva a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattal a magáénak ismerheti el, amennyiben a törvény értelmében nem kell más férfit a gyermek apjának tekinteni és a gyermek legalább 16 évvel fiatalabb mint a nyilatkozó.
Ilyen elismerő nyilatkozatot csak személyesen lehet tenni. A nyilatkozat teljes hatályához szükséges az anyának, a kiskorú gyermek törvényes képviselőjének, és ha a gyermek a 14 életévét betöltötte, a gyermeknek a hozzájárulása is. Az elismerést és a hozzájárulást anyakönyvvezetőnél, bíróságnál, gyámhatóságnál, illetőleg magyar külképviseleti hatóságnál jegyzőkönyvbe kell venni, vagy közjegyzői okiratba kell foglalni.
Ha az anya a gyermek születése után házasságot köt, férjét a gyermek apjának kell tekinteni, ha sem az anya korábbi házassági köteléke, sem teljes hatályú elismerő nyilatkozat, vagy jogerős bírósági ítélet alapján nem állapítható meg, hogy ki a gyermek apja, és az apaság megállapítása iránt más férfi ellen per sincs folyamatban, feltéve, hogy a férj a gyermeknél legalább 16 évvel idősebb és a férj a házasságkötést megelőzően az anyakönyvvezető előtt a gyermeket a magáénak ismeri el.

d) Ha a gyermek apja sem az anya házassági köteléke, sem reprodukciós eljárás, sem teljes hatályú apai elismerés alapján nem állapítható meg, az apaságot bírósági úton lehet megállapítani.

A bíróság a gyermek apjának azt a férfit nyilváníthatja, aki az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett, és az összes körülmény gondos mérlegelése alapján alaposan következtethető, hogy a gyermek ebből az érintkezésből származik. Az apaság bírósági megállapítását az anya, a gyermek, a gyermek halála után leszármazója és az apa kérheti.
Ha a származás reprodukciós eljárás következménye, nincs helye az apaság bírósági úton történő megállapításának azzal a férfival szemben, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott.

Az apasági vélelem megdöntése/megtámadása

Az apaság vélelmét meg lehet támadni, ha az, akit a vélelem alapján apának kell tekinteni, a gyermek anyjával a fogamzás idejében nemileg nem érintkezett, vagy a körülmények szerint egyébként lehetetlen, hogy a gyermek tőle származik -pl. a vélelmezett apa gyermeknemzésre képtelen (steril) -, illetőleg ha a származás reprodukciós eljárás következménye, és az anya férje, illetve élettársa az eljáráshoz nem járult hozzá (ebben az esetben ugyanis törvényileg kizárt az apaság megállapítása).

Ha az apaság vélelme teljes hatályú apai elismerésen alapul, a vélelmet azon az alapon is meg lehet támadni, hogy

  • a nyilatkozatnak a törvényes feltételek hiányában nincs teljes hatálya
  • az apai elismerő nyilatkozatot tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés hatása alatt tették meg; vagy
  • az apai elismerő nyilatkozatot jogszabály megkerülése céljából tették.

Az apaság vélelmét azon az alapon, hogy az apai elismerő nyilatkozatot tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés hatása alatt tették meg, csak a vélelmezett apa támadhatja meg.

A megtámadásra jogosultak köre:

  • korlátozottan cselekvőképes kiskorú, illetve cselekvőképességében a származás megállapításával összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részelegesen korlátozott személy (törvényes képviselőjének (édesanya, gyámja, gondnoka) hozzájárulásával, ennek hiányában gyámhatóság hozzájárulásával)
  • cselekvőképtelen kiskorú, vagy személy helyett és nevében (a törvényes képviselő (anya, gyám, gondnok)
  • az, akit a vélelem alapján a gyermek apjának kell tekinteni,
  • azon az alapon, hogy az apai elismerő nyilatkozatot jogszabály megkerülése céljából tették, az ügyész és a gyámhatóság jogosult az apai elismerő nyilatkozat megtámadására
  • Az anya volt férje akkor jogosult az apaság vélelmének megtámadására, ha a vélelem alapján az anya újabb házasságbeli férje az apa, de ennek a vélelemnek a megdőlte esetén a volt férjet kellene apának tekinteni.

Határidők

Az apaság vélelmének megdöntése iránti pert a kiskorú gyermek és az anya a gyámhatóság hozzájárulásával a kiskorú gyermek hároméves koráig indíthatja meg. A többi jogosult az apasági vélelem keletkezésétől számított 1 év alatt támadhatja meg az apaság vélelmét.
Ha a vélelmezett apa a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tévedés, megtévesztés vagy jogellenes fenyegetés hatása alatt tette meg, a vélelem megdöntése iránt a tévedés, megtévesztés felismerésétől, jogellenes fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszűnésétől számított egy éven belül indíthat pert.
Ha a perindításra a gyermek a nagykorúvá válásáig nem került sor, az ezt követő egy éven belül a gyermek önállóan jogosult a perindításra.
Az a jogosult, aki a megtámadás alapjául szolgáló tényről a rá megállapított határidő kezdete után szerzett tudomást, a tudomásszerzéstől számított egy év alatt támadhatja meg az apaság vélelmét.

Az apaság vélelmének megdöntése nemperes eljárásban

Nincs szükség az apaság vélelmének megdöntése iránti perindításra, ha az apaság vélelme az anya házassága alapján áll fenn, a házastársak életközössége legalább 300 napja megszűnt, és az a férfi, akitől a gyermek ténylegesen származik, a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak kívánja elismerni.
A bíróság nemperes eljárásban a vélelmezett apa, az anya és a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal magáénak elismerni kívánó férfi közös kérelmére megállapítja, hogy a gyermeknek nem az anya férje vagy volt férje az apja. Az apaság kérdését ugyanebben az eljárásban teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal kell rendezni.
Az eljárás megindítására az apaság vélelmének megdöntésére irányuló per megindítására vonatkozó határidőket nem lehet alkalmazni.

 

Forrás: 2013. évi V. törvény, kommentár

 

Amennyiben az adott probléma valamelyike érinti Önt,
forduljon hozzánk bizalommal.
Szaktudásunkkal teljeskörű segítséget nyújtunk Önnek.